Mindenszentek és halottak napja Az egymás utáni napokon ünnepelt mindenszentek és halottak napja közül egyértelműen az utóbbi dominál, annak ellenére, hogy a megemlékezés később alakult ki. november 1. és november 2.

b

 

Az ünneplés és a gyász napjai ezek, amikor a néma könnyektől a hangos zokogKilépésásig utat törhet magának az emlékezés, a fájdalom. A novemberi hideg csendben mintha csak megelevenednének Ady Endre fájóan szép sorai: Ó hányszor kell a sírra néznünk, Hogy vigasztaljuk önmagunk, Dobjuk el a tettető álcát: Ma ünnep van, ma sírhatunk. /Ady: Halottak napján /

 

 

 Keresheted őt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, a múltba sem és a gazdag jövőben akárki megszülethet már, csak ő nem. Többé soha nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya. Szegény a forgandó, tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse.

 

 

 A hervadás bús pomemető. Ó, mennyi szín, derű, Fehér és lila õszi rózsatenger, Mely hullámzik az enyészet szelére. Egy alacsony pad vár rám pihenőül, Elõtte zöld deszkából ácsolt apró Sírdomb szelíden mosolyog a fényben. Fölöttem magyar égnek végtelenje, Előttem a határtalan magyar tájpájában áll most A t.

 

 

 

E kicsi sírban egy csöpp lányka szunnyad, Mint elhervadt virág az õsi kertben. Köröttem mindenütt békés keresztek S mély nyugalom beszédes csöndje hallgat. Mely minden bölcsességnél igazabb. E kicsi hant elõtt, e nagy magányban Megölelem az édes életet, Mely ragyogást küld jeltelen sírokra S virágözönt az ódon temetõkbe S az õszi nap csókjával arcomon Megindulok rózsásan, dalosan, A boldog elmúlás víg vőlegénye.